Hozzávalók

1 doboz bébi spenót

1 doboz gomba

Fél fej hagyma

15 dkg mascarpone

Szerecsendió

Só és bors

1 tekercs leveles tészta

45 dkg lazac filé, bőr nélkül

Újburgonya

30 dkg vaj

3 tojás

A spenótos-gombás töltelék

A hagymát egy kevés zsiradékon megdinszteljük (érdemes egy csipet sót szórni rá, így gyorsabb és hatékonyabb lesz a művelet) majd az előzőleg felaprított gombát megpirítjuk. Amikor a gomba állapota megfelelő, rádobjuk a spenótot, megvárjuk míg kicsit összeesik, és rátesszük a mascarponét. Végül sóval és borssal és szerecsendióval ízesítjük, és hagyjuk kihűlni.

 

A lazac és a burgonya elkészítése

Ezután következhet a lazac, amit három egyforma, nagyjából 15 dekás szereltre vágunk, és a szelet közepén óvatosan behasítjuk úgy egy késsel, hogy nem vágjuk át teljesen. Ha ezzel megvagyunk, kiterítjük a leveles lapot és egymástól egyenlő távolságra ráhelyezzük a lazacszeleteket. A boltba kapható leveles lapra általában rá is fér mindhárom szelet. A lazacot megtöltjük a kihűlt spenótos-gombás töltelékkel, majd a széleken óvatosan ráhajtjuk a tésztát, és villával lenyomkodjuk. Ezután egyenletesen beirdaljuk és megkenjük tojással, 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Ügyeljünk rá, hogy alsó-felső sütést állítsunk be! Amíg a lazac sül, a burgonyát megmossuk, és héjában megfőzzük.

 

A hollandi mártás készítése

Kis serpenyőben megolvasztjuk a vajat, majd félrehúzzuk, hogy hűljön. vajat megolvasztjuk, és félretesszük, hogy egy kicsit hűljön. Ezután az korábban leválasztott tojássárgákhoz hozzáadunk egy kanál hideg vizet, és habverővel verjük addig, amíg buborékos lesz a teteje. Egy kisebb lábasban vizet melegítünk, majd amikor gyöngyözni kezd, a tojássárgás edényt felé tesszük úgy, hogy a feneke ne érjen bele a vízbe. A tojást így keverjük 3-4 percig folyamatosan keverjük a habverővel, míg szép vastag lesz. Ezután levesszük a gőzről, és nagyon lassan, folyamatos kevergetés mellett szinte cseppenként hozzáadjuk az olvasztott vajat. Ezt követően ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hozzáfacsarjuk a citrom levét is. Langyosan fogyasztjuk.

Ha szeretnétek egy igazán jó menüsort összeállítani, próbáljátok ki levesünket és desszertünket is:

Szedres cékla krémleves

Máktorta, fűszeres mascarpone-val

máktorta