A tűzhely nem csak a konyha, de az egész ház lelke, központja és legfontosabb eleme. Érdemes hát alaposan átgondolnunk, amikor vásárlásra kerül a sor. Régen ez könnyebben ment, hiszen csak gázos és villany főzőlap között lehetett választani, de ma már itt vannak az indukciós és kerámia lapok is, amik sok tekintetben jobban kiszolgálhatják az igényeinket, mint a hagyományos megoldások.

Ha felújítod a konyhád, akkor a főzőlap kiválasztása az egyik legkomolyabb döntés, hiszen évekre meghatározza majd a lehetőségeidet ételkészítés közben. Egy jól megválasztott berendezés nem csak megbízhatóan főz, de kényelmes a használata, és egyúttal időt és energiát is megspórol neked!

A „gáztűzhely”

Sokan még ma is erre esküsznek, és jó okkal, hiszen számos előnyös tulajdonsága van a hagyományos gázos főzőlapoknak. Egyrészt nagyon finoman és könnyen állítható a hőfok rajta, másrészt pedig az edények gyorsan átveszik rajtuk a hőt. Mellettük szól még az ár is, hiszen ezek a típusok jellemzően a legolcsóbbak a piacon.

Ha a hátrányokat nézzük, bizony abból is találunk néhányat. Sokan még palackos gázzal használják a gáztűzhelyüket, és Murphy törvényéből tudjuk, hogy a gáz mindig a legrosszabb pillanatban, vasárnap délután fogy el, amikor pont félig készült el rajta az étel, és a környék összes gázcserélő telepe bezárt. Kellemetlen tulajdonsága emellett a gázos főzőlapoknak, hogy nehezebb tisztítani, hiszen a rostélyokra szinte beleég, ami oda csöpög, és egy gondatlanabb háziasszonynál egy centi vastag kőkemény, lebonthatatlan kokszpáncél is kialakulhat. Azt is meg kell említeni, hogy a nyílt láng és robbanásveszélyes gáz miatt ezek a típusok balesetveszélyesebbek, és arról se feledkezzünk meg, hogy az esetükben gondoskodni kell a megfelelő szellőztetésről és az égéstermék elvezetéséről is. Mindezek ellenére – már csak megszokásból is – sokan használják, és minden hátránya ellenére nagyszerű ételek készíthetők vele!

Villany főzőlap

A régimódi, vaskorongos, villanyos „rezsók” a gáznál is elavultabb megoldásnak számítanak, hiszen már olyan „árammal hajtott” modellek is kaphatók, mint a kerámia- vagy az indukciós főzőlapok. Ezeknek a tűzhelyek az egyetlen előnye, hogy nem nyílt lánggal „dolgoznak”, ám ezen túl már csak a gond van velük: mivel semmi nem figyelmeztet rá, hogy forrók, nagyon súlyos égési sebeket szerezhetők vele, a hőátadásuk jóval kevésbé hatékony mint többi áramos típusé. Végül pedig nagyon pazarlóak is, hiszen rengeteg energiát fogyasztanak. Ha villannyal szeretnénk megoldani a főzést, akkor sokkal jobb, ha a következő két megoldás valamelyikét választjuk!

Kerámia főzőlap

Ez a típus sokkal „felhasználóbarátabb” változata az elektromos főzőlapoknak a vaskorongos rezsókhoz képest. Egyrészt összehasonlíthatatlanul szebbek, hiszen belesimulnak a konyhapult felületébe, másrészt sok modell már kínál olyan funkciót is, amellyel változtatható a főzőzónák mérete, így hozzáigazíthatjuk az edényhez. A legtöbb esetben van rajtuk biztonsági kikapcsolás, időzítő, teljesítmény kijelző és a maradékhő kijelző is, amely biztonságosabbá és komfortosabbá teszi a főzést. Végezetül pedig fontos előnye, hogy könnyen tisztítható. A sok jó tulajdonság mellett nem hallgathatjuk el, hogy  lassabban reagál a hőmérséklet változásra, azaz, ha elkezd kifutni a kedvenc levesünk a fazékból, hiába csökkentjük azonnal a hőmérsékletet, pár percnek el kell telnie, hogy valóban bekövetkezzen az általunk várt változás.

Indukciós főzőlap

A legfejlettebb konyhai technológiát képviselik ezek az elegáns modellek a főzőlapok között azzal, hogy ötvözik a gáz- és a kerámia főzőlapok kedvező tulajdonságait. Valamennyi megoldás közül ezek ma a leghatékonyabbak, és legtakarékosabbak, és az étel is ezeken készül el a leghamarabb – a víz például fele annyi idő alatt forr fel rajta, mint egy gáztűzhelyen!

Teljesen eltérő elven működnek a többi típushoz képest, hiszen az esetükben  a főzőmező alatt egy réztekercs található, amely körül a bekapcsolás után mágneses tér keletkezik. Ha ebbe a térbe megfelelő méretű és vastartalmú edény teszünk, akkor az edényben elektromos áram fejlődik, megnő az ellenállás és létrejön a főzéshez szükséges hőmennyiség. Emiatt az indukciós lapok hője ugyanolyan finoman szabályozható, mint a gáztűzhelyeké, ráadásul mivel nincs nyílt láng, az indukciós főzőlapok kifejezetten biztonságosak, és hő is csak akkor keletkezik a lapon, ha edényt teszünk rá. Így még véletlenül sem fordulhat elő, hogy egy tévedésből bekapcsolt főzőlappal megégetjük magunkat.

Az indukciós főzőlapok felületén a főzőzónák mindig csak azon a részen melegítenek, ahol van rajtuk edény, és ott is a lehető legegyenletesebb oszlik el a hő. Ezért az ételek is egyenletesen melegednek át, és minden részük egyformán átfő. Mivel csak ott melegítenek a főzőzónák, ahova edény rakunk, ezért egészen apró lábasokat, kisméretű kávéfőzőt, zománcos bögrét is használhatunk rajtuk. Ugyanakkor vannak olyan indukciós főzőlapok, amelynél a főzőzónák összekapcsolhatók, és így az átlagosnál jóval nagyobb edénnyel is elboldogulnak.

Fontos szempont, hogy nem ég rájuk az étel, hiszen ezek a lapok nem melegek főzés közben, csupán az edény, amit rá tesznek. Számolni kell viszont azzal, hogy az indukciós főzőlapok kizárólag mágnesezhető edényekkel működnek, ezért lehetséges, hogy be kell szereznünk néhány új darabot, vagy nagyi régi, öntöttvas serpenyőit kell elővenni a fiókok mélyéről.